A pomázi lelőhely és környéke
Pomáz "a Pilis kapuja", Szentendre és Budakalász között, a Nagy- és Kis-Kevély hegyek lábánál. Ma már a budapesti agglomeráció része, folyamatosan növekvő lakossággal; lakosainak jelentős hányada a fővárosban dolgozik vagy tanul. A település 2000-ben városi rangra emelkedett. Lakói, a régió történelmi előzményeinek megfelelően etnikailag igen sokszínűek; lengyel, német, szerb, román és szlovák közösség is él a településen.
A pomázi "Üveghegy" igen összetett örökségi helyszín, hiszen a Duna-Ipoly Nemzeti Park része és Natura2000 terület, emellett védett régészeti lelőhely egy középkori ciszterci majorság és üvegfúvó műhely romjaival, a Pilis természeti és kulturális örökségének fontos eleme, és jelenleg egy biofarmnak is otthont ad. A terület modern kutatása az 1990-es években kezdődött, és a mai napig folytatódik. Az ásatások mellett a romok konzerválása is nagy hangsúlyt kap, mint ahogyan az is, hogyan hasznosíthatók és mutathatók be a romok a kulturális örökség részeként a helyiek és a szélesebb érdeklődő kör számára.
A helyszín körül kialakult már egy laza közösség, részben helyiekből, helyi civil szerveződésekből, részben a lelőhelyet oktatási helyszínként is felhasználó Közép-Európai Egyetem Kulturális Örökség Program tanáraiból és diákjaiból, illetve a lelőhely feltárásában szintén részt vevő múzeumok szakembereiből; ezt szeretnénk kibővíteni, és a helyi közösséget minél inkább bevonni a helyszín működtetésébe, fejlesztésébe, és az ezzel kapcsolatos döntéshozásba.
A területen 2011 óta biofarm működik, amelyet az őstermelő Fülöp család tart fenn. Ők az állattartás mellett szívügyüknek tekintik a történeti táj revitalizációját, ideértve a kulturális örökségi helyszínt is. A farmon különféle állatok találhatóak. A Fülöp család elsődleges tevékenysége a kecske tejének és húsának hasznosítása, de emellett tartanak baromfit, tenyésztenek és hízlalnak sertéseket is. Az állatokat helyben megtermelt takarmánnyal etetik, és természetes módon szaporítják. A farmon bioüzlet is található, ahol a család folyamatosan árusítja az általuk helyben, kis mennyiségben előállított organikus élelmiszereket. A farmon kizárólag az öko-előírásoknak megfelelően feldolgozott termékek elérhetőek.