Nyilvános előadások
Pomáz történetéről és kulturális örökségéről
Végére ért a kemenceépítő tanfolyam
Vannak olyan esetek, amikor egy munkafolyamat végén a „melléktermékek” még akár fontosabbak is lehetnek, mint maga a tárgy, amiért dolgoztunk. Ilyen a kemenceépítő tanfolyam, amelynek hivatalosan végére értünk. A kemence még nem lett kész, de minden résztvevő nagyon sokat tanult. Megtanultunk agyaggal dolgozni, és az agyag megtanított bennünket arra, hogy nem szabad kapkodni, egyszerre csak 3-4 sor téglát lehet felrakni, aztán meg kell várni, hogy száradjon. Megtanultuk, hogy a hagyományos módszerek időigényesek, viszont ebben az életritmusban lehet beszélgetni, tanulni. Olyan volt így dolgozni, mintha nyaraltunk volna.
A gyerekeknek is ki lehetett próbálni szinte mindent, és nagyon élvezték, hogy valóban építhettek ők is. A szerződött kisinas – ahogyan a képeken is látszik – nagyon komolyan vette a dolgot. Mint az anyukájától megtudtuk, otthon kis téglákból reprodukálta az építést, sőt egy kemenceépítő társasjátékot is készített. Ezt nagyon szeretnénk bemutatni, reméljük a szerző hozzájárul.
Bebizonyosodott, hogy a természetes anyagokkal való építés a kétkezi munka öröme a tizen-, huszonéves ifjakat is érdekli, szívesen kipróbálják magukat, vagy az elméleti tudásuk mellé itt igazi gyakorlati tapasztalatokat szereztek. A még mindig fiatalok számára, – mint a cikk szerzője is -, a mi számunkra időutazás is volt ez a néhány nap. Felbukkantak olyan gyerekkori emlékek,amiket a nagyszülőktől láttunk, de akkor nem kérdeztük meg, mit miért csinálnak, de most utólag választ kaptunk sok mindenre. Új dolgokat is tanultunk, például a rakétakályhák, tömegkályhák működését, végre igazi szakemberrel beszélhettük át. Egy kis egyszerűsített rakétakályha modellt építettünk is, amint sikerült a nyers, nedves építményt átmelegítenünk, onnantól kezdve kiválóan működött, az ebédünket is elkészíthettük rajta.
A kemence avatásig még biztosan lesz 1-2 beszámoló a befejező lépésekről. A mesterünknek, Kiss Lászlónak azonban már most is nagy köszönettel tartozunk az igazán élvezetes egy hétért és az átadott tudásért.
Hibabejelentés
Sértő a tartalom?
1 hozzászólás
Hozzászólások betöltése ...
Szólj hozzá
Jelentkezzen be fiókodba vagy iratkozz fel megjegyzés küldéséhez.
Hozzászólások betöltése ...